Békeffi László konferanszainak gyűjteménye


Békeffi László konferanszainak gyűjteménye
+Békeffi László fotográfiája
Békeffi László (Szeged, 1891. január 4. – Zürich, 1962. január 21.) komikus, konferanszié, kabarészerző, Békeffi István kabarészerző unokatestvére.
Pályáját újságíróként kezdte, de színitanulmányokat is végzett, ám valódi területéül a kabarét választotta. Boross Gézával 1924-ben kabarét nyitott Vidám Színpad néven, 1925-ben a Papagáj Kabaré tagja lett. 1927-től 1929-ig Bécsben a Boulevard Theaterben, a Simplicissimusban, majd a Ronacher Theaterben játszott. Hazatérése után, 1929-től 1933-ig az Andrássy úti Színháznak, 1934–től 1936-ig a Terézkörúti Színpadnak volt tagja. Komjáti Károllyal alapította meg 1936-ban a Pódium Írók Kabaréját, mely nem csupán nevében kívánta feltámasztani valamint folytatni a Nagy Endre működésének köszönhetően kialakult valódi kabaré hagyományait, hanem szokatlanul bátor hangú fórumot is teremtett a fokozatosan feszültebbé váló politikai viszonyok között. Saját maga is áldozatul esett szókimondó, éles bírálatainak. A Színművészeti Kamara fegyelmit indított ellene 1941-ben, majd letiltotta a színpadról. 1943-ban először Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Haza már nem tért. 1949-ig Angliában élt, később az USA-ban, majd Svájcban telepedett le. Termékeny munkásságnak gyümölcsei közé számtalan színművet, kabaréjelenet, sanzonszöveget tartozik. Konferanszait szokatlanul bátor hang, újszerű forma, a szellem és a humor ötvözése jellemezte, mely remek előadásmóddal párosult.
Nyelv : Magyar
Megjelenés : A szerző kiadása, 1939
Kötésmód : papírkötés
Oldalszám : 79
Ár: 6000 HUF
Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
Nem talált valamit?
Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.
|




