A Kárpát-medence Árpád-kori rotundái és centrális templomai

Dr. Szilágyi András: A Kárpát-medence Árpád-kori rotundái és centrális templomai
DR. SZILÁGYI ANDRÁS szerző összefoglalja a rotundákra vonatkozó hazai és nemzetközi irodalmat, amelyet úgy igyekszik tálalni, hogy ne csak a szakemberek forgassák szívesen, hanem kifejezetten az érdeklődő széleskörű olvasó közönség is.
A kiadvány célja: bemutatni a Kárpát-medence összes eddig feltárt illetve fennálló árpád-kori, azaz román stílusú rotundáját és centrális szerkesztésű templomát.
Ebben a tárgykörben 1972-ben jelent meg az első és egyben az utolsó monográfia, amely manapság már antikváriumokban sem lelhető fel. Ezt a papírkötéses, fekete-fehér fényképekkel illusztrált füzetet túlhaladta az idő, azóta e templomok közül számosat műemlékileg helyreállítottak, több tucat rotunda került azóta felszínre.
A könyvet saját kezűleg rajzolt mintegy 350 ábra és maga készítette 220 fénykép felvétel illusztrálja, amely kiterjed a Kárpát-medence rotundáin túl a jelentősebb ókori és középkori szíriai, örmény, anatóliai, görög-római-bizánci, moszlim és európai rotundákra is.
A hazai anyag egyenkénti tárgyalásánál (1-169-ig sorszámozva) az építészeti, művészettörténeti információk mellett – ahol lehetséges és szükséges – ott
- művelődéstörténeti,
- történelmi
- és családtörténeti
ismeretek is színesítik az anyagot.
A bőséges irodalomjegyzék további tájékozódáshoz ad segítséget. A szerző szívesen adta volna könyve címéül Domokos Pál Péter egyik munkájának címét: „Édes hazámnak akartam szolgálni”.
*****
Dr. Szilágyi András 1965-ben szerzett orvosi diplomát a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1979-ig a Pszichiátriai Klinikán dolgozott, neurológiából és pszichiátriából lett szakorvos. 1979-től a Székesfehérvári Megyei Kórház, 1982-től a budapesti Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa volt.
Emellett néhány ciklusra volt fővárosi elmeszakfelügyelő főorvos, a Pszichiátriai Társaság vezetőségi tagja, a Pszichiátriai Kollégium Tagja, a Budapesti Orvosi Kamara I. Sz. Etikai Bizottság elnöke.
Szabad idejében, kirándulásai kapcsán szívesen kereste fel az ország román kori falusi templomait. Egy ilyen kiránduláson, 1971-ben, véletlenszerűen ismerte meg a karcsai rotundát, amelynek varázslatos térhatása különösen felkeltette az érdeklődését. Ettől kezdve fokozatosan szenvedélyévé vált a rotundák és a centrális templomok iránti érdeklődés, nemcsak hazánk területén, hanem szerte Európában és a Közel-Keleten is.
Az eltelt néhány évtized alatt módszeresen tanulmányozta ennek a tárgykörnek a szakirodalmát. Az így összegyűlt ismereteket adta közre ebben a könyvben.
*
„A KÁRPÁT-MEDENCE ÁRPÁD-KORI ROTUNDÁI ÉS CENTRÁLIS TEMPLOMAI” című ezen kiadványt a Kárpát - medence összes eddig feltárt, illetve fennálló árpád - kori, azaz román stílusú rotundáját és centrális szerkesztésű templomát ebből a kötetből megismerni és tanulmányozni kívánó olvasóink figyelmébe ajánljuk.
Nyelv : Magyar
Megjelenés : Semmelweis Kiadó, 2009
Kötésmód : kartonkötés
Oldalszám : 307
Ár: 3600 HUF
Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
Nem talált valamit?
Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.
|




