Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Retró-repró: A magyar lemezborító

 retro_repro

Gabo Rindo-Hollódi Gergely: Retró-repró: A magyar lemezborító

 

"Ismét megjelent egy CSAO-kötet, és újra nagy fába vágtuk a fejszénket, a retrómánia most sem hagyott nyugodni bennünket. Tematikánkat megőrizve, ezúttal is szeretnénk bemutatni egy szeletet a magyar vizuális tárgykultúra egyik területéből. Jelen esetben ez a magyar hanglemezborítók áttekintése, ami nekünk persze, a bakelitlemezeket jelenti.
A korszak, amit albumszerűen összefoglaltunk, a '60-as évektől a '90-es évek elejéig, illetve a CD elterjedéséig terjed. Ez a kiadvány nem diszkográfia és nem is antológia, tehát nem tartalmazza az összes kiadott hanghordozó borítóját, ugyanakkor mégis igyekeztünk felkutatni a legérdekesebb, legemlékezetesebb darabokat, amelyek hűen tükrözik ezt a világot. Válogatásunkkal javarészt a könnyűzene és a jazz területét fedjük le, de helyet kaptak gyermek-, folk-, klasszikus és színészalbumok lemezborítói is."
A(z) Retró-repró - A magyar lemezborító Könyv szerzője Hollódi Gergely, Gabo Rindo.

 

Nyelv :           Magyar  

Megjelenés : Chelsea Kiadó, 2005

Kötésmód :    papírkötés

Oldalszám :   290

Ár:                 3200 HUF   

 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás