Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Semmi mozdulat most

mikszath_kalman_osszes_fenykepe

Mikszáth Kálmán összes fényképe, válogatott ábrázolások

 

Szerkesztette és az utószót írta: Debreceni Boglárka
Bevezető tanulmány: Fábri Anna
PIM, 2010.
Kötetünkben egybegyűjtöttük Mikszáth Kálmán összes ismert fényképét. Ezúttal a fényképfelvételek mellett az író életében készült festményekkel, grafikákkal, szobrokkal is kibővítettük az ábrázolások körét. Válogatásunk meghatározó szempontja az eredetiség volt. A fotókat és a műtárgyakat eredeti megjelenésükben rögzítő katalógus egyben album is, az író képmásairól készült nagyításokkal.

„Ő az álarcos író. Szerény maszkkal takarja tartalmát, okosságát, kegyetlen, csontig hatoló kajánságát. Pipafüstbe burkolózik, melyen a kedély lámpafénye aranylik, látszólag ártatlan, nagyon kedves adomákat mesélget, mint asztalbontás után a múlt század öregurai: de egyszerre egy metsző élcet hallunk, mely gondolkodóba ejt bennünket...” (Kosztolányi Dezső)

„Mikszáth 25 év óta, ahogy első írását olvastam, ugyanaz a félelmes, író nagyúr!” (Ady Endre)

 

Nyelv :          Magyar 

Megjelenés : Petőfi Irodalmi Múzeum, 2010

Kötésmód :   kartonkötés 

Oldalszám :  127

Ár:                3000 HUF


 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás