Borsszem Jankó és társai

Buzinkay Géza: Borsszem Jankó és társai
Magyar élclapok és karikatúráik a XIX. század második felében
A XIX. század végén nagy divatja volt a humorlapoknak, a Borsszem Jankót 1868-ban indították. Elsősorban a városi, főleg pesti, nagypolgári réteget célozták meg – még inkább konkretizálva a zsidóságot. 1938-ig tulajdonképpen szünet nélkül jelent meg, ez pedig példanélküli, a többi próbálkozás egy idő után elhalt. Körülbelül (átlagosan) 2000 példányban jelent meg a lap.
"Beruházás. - Ha addig öltözködik az ember, míg végre meztelen marad." - A "pénzügyi szótár" e címszavát több mint száz éve közölte a Borsszem Jankó.
Manapság is hallhatók olyan kifejezések, mint hogy valaki milyen "Mokány Berci" vagy másvalaki milyen "mucsai". Azt azonban kevesen tudják, hogy Mokány Berci, Mucsa és sok más hasonló figura vagy szólás honnan ered. Megteremtőik a múlt század második felének vicclapjai - ahogyan magukat nevezték: élclapok - voltak és ezek szerkesztői, szerzői, köztük a kor néhány népszerű írója, például Jókai Mór, Ágai Adolf, Ambrus Zoltán.
A művelődéstörténész szerző azt vallja, hogy rendkívül fontos és jellemző: min nevet egy-egy korszakban egy nemzet? Ezért arra vállalkozott - elsőként - hogy a ma is népszerű vicclap sajtótípusának múlt századi hazai történetét megírja. Könyve bemutatja a legnevezetesebb élclapok részletes történetét, azok író és grafikus munkatársait, szól közönségükről és a lapok sikereiről - kudarcairól is. Szövegét sok eredeti idézettel szövi át, sőt egy fejezetben áttekinti a kor élcformáit is. S hogy az olvasó minél teljesebb és szórakoztató képet kapjon, közel háromszáz karikatúra is szerepel a kötetben.
Nyelv : Magyar
Megjelenés : Corvina Kiadó, 1983
Kötésmód : kartonkötés
Oldalszám : 169
Ár: 1500 HUF
Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István




