Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Bibó István: Válogatott tanulmányok IV.

Bibo_Istvan

  Bibó István: Válogatott tanulmányok IV.

A Magvető Könyvkiadó 1986-ban három kötetben jelentette meg a 20. század egyik legkiválóbb magyar gondolkodója, Bibó István (1911-1979) válogatott tanulmányait. Ezt néhány évvel később a kiadó a szerző 1956-tal, illetve a nemzetközi joggal foglalkozó írásait közölve egy negyedik kötettel tette teljesebbé, így szolgáltatva némi igazságot az itthon addig meglehetósen mostohán kezelt életműnek. A jelen munka – Huszár Tibor válogatásában és utószavával – ebből a négy kötetből nyújt válogatást, mégpedig egységes koncepció alapján: gyűjteményünk Bibónak a társadalomtörténettel, a szociológiával és a társaslélektannal kapcsolatos legjelentősebb tanulmányait közli. A legkorábbi értekzés 1940-ből származik, és Erdei Ferenc munkásságával foglalkozik, a legkésőbbi 1979-ből, melyben Bibó Németh László kelet-európai koncepciójáról elmélkedik. A két dátum közötti időszakból számos fontos művet közlünk, amelyek aktualitásuk miatt is komyoly figyelmet érdemelnek: így helyt kap kötetünkben néhány, a magyarságtudománnyal kapcsolatos cikk, a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után című korszakalkotó írás, az 1956-os eseményekre reflektáló elemzések, vagy az európai társadalomfejlődéssel foglalkozó főbb tanulmányok. Joggal írta Bibóról Illyés Gyula: „Hűséget és bátorságot tanult: klasszikus európaiságot. Abba az enciklopédista filozófiába hatolt bele, amely az erkölcsi jó és rossz meghatározó jegyeit a gyakorlati tevékenységből meríti.” Bibó István megszívlelendő gondolatai sajnos még nem váltak igazán közkincsé: ideje, hogy eszméi, törekvései végre gondolkodásunk, politikai kultúránk szerves részévé váljanak. Ezt a célt szolgálja ez a tanulmánykötet, melyet Balog Ivánnak az egyes fejezetekhez kapcsolódó jegyzetei egészytenek ki.

Nyelv :            Magyar

Megjelenés : Magvető Kiadó, 1990

Kötésmód :   vászon kötés, papírborító

Oldalszám :  810

Ár:                  3000 HUF

 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás