Sumer: Az éden városai

Sumer: Az éden városai
Még most sem egészen értem, hogyan tűnhetett el évezredekre a világ szeme elől egy nép? Elég magyarázat lehet erre a folyamatosság hiánya? Nem tartom valószínűnek, hiszen a vandálok sem tagjai az ENSZ-nek manapság, mégis tudjuk kik voltak, merre riogatták a békés polgárokat annak idején. S ez így volt két-háromszáz évvel ezelőtt is.
De nem így a sumérekkel, akiknek létéről a XIX. századig senkinek nem volt tudomása. Az őket követő népekről és birodalmakról már megemlékeztek a későbbi krónikások, így Babilon és Asszíria neve is közismert volt a műveltebb fők előtt.
Csupán az 1870-es években kerültek elő az első régészeti leletek, amelyek jóval az előbb említett birodalmak előtti korból származtak, s éppen ez zavarta meg a tudósokat. Miféle nép volt az, amely még az egyiptomiak előtt népes városokat emelt, s szemmel láthatóan régen maga mögött hagyták a vadászó-halászó-gyűjtögető életmódot.
A tanácstalanságban néhányan a Bibliát hívták segítségül, s az ott leírt Édent vélték felfedezni a romos épületekben.
Mondjuk kell is némi fantázia a hajdan virágzó városok elképzeléséhez, hiszen a kietlen pusztaságban található, elporladt téglahalmok nem nyújtanak igazán sok segítséget. A véletlen agyagtáblák formájában a tudósok segítségére sietett. Többezer ékírásos lap került elő a különböző lelőhelyekről, melyek megfejtése évtizedekig eltartott. Amikor végre sikerült értelmezni a jeleket, feltárult a sumér világ.
Érdekességképpen megemlítem az egyik régész nevét: Max Mallowan. Nem ismerős? Talán a feleségét kellene bemutatnom, hátha az ismerősebben cseng? Agatha Christie Mallowannak hívták az ifjú asszonyt, aki nem sokkal a nászútja után került férjével egy ninivei ásatásra.
Az éghajlat lassú megváltozása, a folyómedrek vándorlása, a termőföldek elszikesedése és nem utolsó sorban a környező törzsek támadása végül is összeroppantotta a sumér civilizációját. Örökségük (főként kulturális téren) azonban megmaradt, hiszen Babilónia, Asszíria és később a perzsák is sokat átvettek tőlük.
Végezetül: Ásatásokról, leletekről, s ezeken keresztül a sumérek életéről szól ez a könyv – a sorozattól már megszokott színvonalon. Megismerhetjük belőle ennek az elfeledett népnek történelmét, és azt is megtudhatjuk többek között, hogy ők voltak az első környezeti katasztrófa okozói/áldozatai voltak, s nekik köszönhetjük az özönvíz legendáját is.
Nyelv : Magyar
Megjelenés : Athenaeum, 2000
Kötésmód : műbőrkötés
Oldalszám : 168
Ár: 4000 HUF
Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
Nem talált valamit?
Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.
|




