Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Árpád népe

 arpad_nepe

Szabó Gyula: Árpád népe

 

A szerző arra vállalkozott, hogy számos illusztráció, tárgyfotó, régészeti lelet, térkép segítségével bemutassa honfoglaló őseink, Árpád népének mindennapjait. Hallatlanul érdekes könyv született így, mely nem az 1944-ben megjelent, A honfoglaló magyar nép élete című munkájának újrafogalmazása, hanem az azóta eltelt több mint negyvenéves időszak új leleteinek, a tudományos kutatás új eredményeinek alkotó feldolgozása. A szerző véleménye szerint őseink két hullámban: előbb az onogurok 7. századi szétrajzása idején, később pedig a 9. század végén, Árpád vezérletével érkeztek a Kárpát-medencébe. Itt a két ág egységes nemzetté forrott össze, s az új évezred küszöbén erős, nyugati mintájú királyságot alkotott. Ez a folyamat azonban magas szintű műveltséget, sokféle tudást, nagy tapasztalatot követelt meg eleinktől, s a könyv éppen annak bizonyítéka, hogy ők mindezzel valóban rendelkeztek is. László Gyula művének lapjain rendkívül színesen, érzékletesen elevenedik meg a 10. századi magyarság élete, mindennapos munkája, hiedelemvilága, egész anyagi és szellemi kultúrája. Az értékek megbecsülésére, valódi nemzeti önismeretre neveli olvasóját.

 

Nyelv :           Magyar

Megjelenés :  Helikon, 1988

Kötésmód :    vászonkötés, papírborító

Oldalszám :   176

Ár:                 4000 HUF

 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás