Felhívjuk a figyelmet, hogy az oldalon szereplő tételek tájékoztató jellegűek. Előfordulhat, hogy az adott tétel jelenleg nincs készleten.
Kérjük, hogy minden esetben szíveskedjen felvenni munkatársunkkal a kapcsolatot telefonon vagy e-mailen keresztül. Megértésüket köszönjük!

Gyógyítsunk másképpen!

gyogyitsunk_maskepp

Párhuzamos utak a jobb egészség felé

Szerkesztette: Garai Attila, Schlosser Tamás

 

A mai másképp gondolkodók „valószínűleg a holnap hagyományteremtői” – jelentette ki Wales hercege 1982-ben a Brit Orvosok Társaságának összejövetelén. A jelenlevők közül kevesen kételkedtek abban, hogy „mai másképp gondolkodókon” az alternatív vagy kiegészítő gyógyászat művelőit értette. Ma már nehéz elképzelni, hogy szavai milyen hatást gyakoroltak a szakmára, amely az alternatív gyógyászatot jobbára szkepticizmussal szemlélte, sőt nemegyszer nyíltan becsmérelte. De nem telt bele tíz év, és érezhetően megváltozott az utca emberének felfogása az alternatív gyógymódokról, sőt az orvosi szakma is nyitottabbá vált irántuk, jórészt levetkőzte előítéleteit. Egy évvel Károly herceg beszéde után – alighanem annak eredményeként – a BMA felállított egy tudományos bizottságot, hogy megvizsgálja az alternatív gyógymódokban rejlő lehetőségeket: felmérje az egyes terápiás eljárások használhatóságát, s meghatározza, melyik alkalmazható önmagában vagy más kezelések kiegészítéseként. 

 

Nyelv :          Magyar 

Megjelenés : Reader's Digest Kiadó, 1997

Kötésmód :   kartonkötés

Oldalszám :  399

Ár:                2400 HUF

 

 

 

Kérdése van? Meg szeretné vásárolni? Kapcsolattartó: Benyovszky István
 

Nem talált valamit?

Nem találta a honlapunkon amit keres? Írjon nekünk!

Weboldalunk a Budapest Antikvárium több, mint 10000 kötetének és számtalan papírrégiségének csupán töredékét mutatja be.

Kérés

Gépeljük be a képen látható karaktereket!



 
Ossza meg a Facebookon
Legyen a rajongónk!
Hírlevél










Hol vagyunk?
Hirdetés
Régi és újabb könyvek, képes levelezőlapok, metszetek, térképek, fotók, plakátok, kéziratok, aprónyomtatványok, régi pénzek VÉTELE és ELADÁSA. Vállaljuk könyvtárak, hagyatékok értékbecslését ingyenes kiszállással.
Kategóriák
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

weboldal készítés, Joomla honlapkészítés, Joomla weboldal készítés, Joomla keresőoptimalizálás